proof-ünneplése.jpgMég valamikor tavasszal, úgy április elején eshetett először szó arról, hogy a sarródi Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor 20. születésnapja alkalmából alkotni kellene valami igazán szépet és felejthetetlent.Egy kis csapat, vagyis mi, tábortagok összefogtunk, és lázas munkába kezdtünk. Elkezdődött az ötletelés, majd a döntés: egy igazi, kiadó által kiadott könyv. Beindult az adatgyűjtés és ennek jegyében a titkos akciók lebonyolítása, hogy a meglepetés meglepetés maradjon. Mert bár mindenki be volt avatva a tábortagokon keresztül Sarród polgármesterén át a meghívott művésztanárokig, a szervezők nem tudhattak semmiről. Pontosabban az alapító Ferenczi József festőművész lánya, Katica néni, aki jelenleg is a tábor vezetője. Segítője, Hetlinger Julika kettős ügynökként ténykedett, nem kis eredménnyel. Mindenki lelkesen fogadta a felkérést, hogy írjon magáról és élményeiről, benyomásairól pár sort, ami bekerül a könyvbe.

IMG_2688.JPGÖdönkével-(24).jpgZáporoztak az e-mailek és június végére már a kezünkben lehetett a kiadó próbanyomása, a proof. A végleges kiadás épphogy készen lett, ropogósan, frissen a nyomdából került a könyvátadó ünnepségen Katica néni kezébe és a többi tiszteletpéldány is hamar gazdára talált.

Grubits-pajta-(21).jpgGrubits-pajta-(55).jpgKócsagvár-Zoli-bácsi-kiállítása-(5)_1.jpgKócsagvár-Zoli-bácsi-kiállítása-(20)_1.jpgMivel Katica néni semmiről nem tudott, sikerült a meglepetés, hiszen az édesapjáról szóló, meghirdetett emlékest után nem gondolta, hogy mi egy titkos műsorral is készültünk. Legördült a vörös szőnyeg, részletek hangzottak el egy könyvből, csak ő nem tudta, melyikből. Mikor minden letisztult és kézbe kapta a művet, melynek az Ecsettel írt történet címet adtuk, teljesen elképedt.

Mexikó-puszta-(37).jpgMexikó-puszta-(23).jpgEzúttal is szeretnék köszönetet mondani mindannak, aki hozzájárult a könyvünk létrejöttéhez! Ez nem kis dolog, és remélem, a jövőben együtt írjuk tovább ezt a történetet!

A 20. tábor első fele tehát a könyvről szólt, mindenki örömére. De mi is volt a többi program? Erről se felejtkezzünk el, hiszen az idei tábor is bővelkedett érdekességekben.

Mexikó-puszta-(18).jpgAhogy mindig, a tábor most is a hidegségi Grubits-pajtában kezdődött. A csuhéfonás, kosárkészítés, fafaragás, agyagozás és papírdoboz-készítés mindenkinek nagyon tetszett.

bot.kert-Sulyok-Gabriellával-(37).jpgbot.kert-Sulyok-Gabriellával-(63).jpgbot.kert-Sulyok-Gabriellával-(74).jpgbot.kert-Sulyok-Gabriellával-(65).jpgIdén az ember -és alakábrázolás került előtérbe. Kleinheicz Magdolna anatómiát tanított nekünk Ödönke a csontváz segítségével, akinek a későbbiekben is nagy hasznát vettük: a könyvátadó ünnepségen ő invitálta be a látogatókat az ajtóban állva, vidám perceket okozva nekünk.

bot.kert-Sulyok-Gabriellával-(12).jpgbot.kert-Sulyok-Gabriellával-(13).jpgFejér Zoli bácsi bevezetett minket a táj és az ember kapcsolatába és segített az alak megrajzolásánál az arányok helyes meghatározásában. Vele együtt néztük meg a Kócsagvárban helyet kapott kiállítását, majd témakeresés következett: az alakot tájba kellett illeszteni, és Sarród környéke nem szenved hiányt gyönyörű tájakban. Így furikáztunk ki Mexikópusztába madarakkal teli tavat rajzolni a távoli kék hegyekkel a háttérben.

Ilona-alkot-(2).jpgAz emberábrázolás után könnyed téma volt a soproni botanikus kert növényeinek rajzolása és festése Sulyok Gabriella grafikusművész vezetésével. Jó volt a kert csendes zugaiban élénk piros bogyókat és színpompás virágokat tanulmányozni, majd papírra vetni.

Czanik Ferenc restaurátor az akvarell rejtelmeibe avatott be minket, Borbély Károly a fertőszéplaki Káptalandombon segített a sikerélmény megszületésében.

A kreativitásunk is szárnyra kelhetett, ahogy teltek-múltak a napok: Bokán Csilla és Szepes Péter festőművészek segítségével a viasztechnikát sajátítottuk el, Németh József, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ rajz tanszékének tanára pedig a pólónyomást mutatta meg nekünk.

zárókiállítás-(26).jpgzárókiállítás-(1).jpgzárókiállítás-(24).jpgzárókiállítás-(27).jpgA társművészetek idén is helyet kaptak a palettán: a zenei estet Barcza Bea zongoraművész tette varázslatossá, a költői est színvonalát Gülch Csaba költő és szerkesztő-újságíró emelte, Salamon Nándor képtárigazgató pedig a Szombathelyi Képtárról mesélt nekünk, a soproni Civitas Pinceszínház színészei pedig ismét óriásit alakítottak.

Elmúlt ez a tábor is, de a jövő évi program már körvonalazódik. Akárcsak az új tervek. Mert a könyvnek is kell folytatás...

Fotók fentről lefelé:

Legfelül: a proof példány ünneplése. A könyv borítója manuális formában, mellette Ödönke a megnyitón. Négy képből álló csoport: bal felső - madárház a Grubits család kertjében egy almafán, jobb felső - csuhéfonás, bal alsó - Kócsagvár részlet, jobb alsó - Fejér Zoltán: Csodaváró Pató Pál. Képpár: Katángok, Természetvédelmi terület. Nagy kép: A libás tó. Négy képből álló csoport: a soproni egyetem növénytani tanszéke. Képpár: Kúpvirág akvarellel. Nagy kép: Viasztechnika. Négy képből álló csoport: A zárókiállítás képei.

További források, infók a táborral és a könyvvel kapcsolatban:

Underground Kiadó

A Kisalföld képalbuma

A bejegyzés trackback címe:

http://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr714707173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.