Őszi hangulatok

2013.11.07. 21:14

lombok-(5).jpgBudai-Arborétum-(36).jpgLassan az összes levél zöldje vörösbe és sárgába folyik át, megszínesedik a világ, de csak egy szempillantásnyira, hiszen a reggeli ködök és harmatok hamar elrothasztják a színkavalkádot, hogy a helyébe avar gyanánt barna, sáros massza kerüljön a fák tövéhez. Október végére az őszi pompa elszáll. A csupasz, lemeztelenedett táj pedig vacogva bújik köd-takarója mögé, mintha szégyellné saját pőreségét. A hideg aztán még hidegebbre fordul, s fények gyúlnak a temetőkben: az emberek gyertyát gyújtanak elhunyt szeretteikért, mintha a láng lenne az utolsó szalmaszál a világosság és az örök sötétség között. Krizantémok nyílnak a sírokon, szirmaikat mécsesek fénye világítja meg. Az ablakokban is fény gyúlik. Ez a begubózás ideje: az emberek lelke bélelt kabát mögé bújik, de az otthon melegében valaki forró teát főz, valaki tököt farag és a vigyorgó arc szeme mögött égő gyertyával kinéz az ablakon. Színes takarók kerülnek elő a szekrény mélyéből, ahová most a nyári ruhák süllyednek.

Eljön az utolsó napos hétvégék, az avarrugdosás, a sétálás, piknikezés ideje, a kert munkáknak is vége már, sufniba kerül a kapa és a kanna.

Aztán valahogy minden csendesebb lesz. A halk léptek is robajként visszhangzanak az üres utca kövén. Levél már nem rezzen, lehullott mind, talán egy riadt rigó szöszöl a csupasz ágak között. Halkan esik az eső. A cseppek karikákat írnak a tócsák arcába. Az eső aztán hóba vált és megjelenik az első csillag. Közeleg a karácsony. De ez már egy téli történet.

ősz-(21).jpgősz-(19).jpgGazdasági épületek az őszi tájban a szentendrei Skanzenben. Feljebb balra őszi lombok.

séta-a-városban-(25).jpgNapfürdő (Szentendre).

csokrok-(3).jpgséta-a-városban-(37).jpgCsendéletek (Skanzen; Szamárhegy, Szentendre).

szerb-templom-(8).jpgSzamárhegy-(5).jpgZár és kulcs (Szentendre).

Tökfesztivál-a-Hősök-terén-(79).jpgTökfesztivál-a-Hősök-terén-(77).jpgTöklámpások a Hősök terén (Budapest).

séta-a-városban-(3).jpgséta-a-városban-(6).jpgKerítés részletek (Szentendre).

zöldparadicsom-befőzés-(2).jpgEltevésre készen - zöld paradicsomok (Skanzen, Szentendre).

őszi-Kisalföld-(20).jpgIzzás (Skanzen, Szentendre).

őszi-ablak-(1).jpgRábcakapi-(4).jpgDélutáni fények (Skanzen, Szentendre).

séta-a-városban-(33).jpgKilátás a Szamárhegyről (Szentendre).

csendéletek-(1).jpgcsendéletek-(2).jpgKút, körte, muskátli (Skanzen, Szentendre).

csipkebogyó-és-kökény-(2).jpgBudai-Arborétum-(64).jpgHecsedli kökénnyel (Skanzen, Szentendre); Dália (Budai arborétum, Budapest).

ősz-(14).jpgJapán juhar a Margitszigeten (Budapest).

Halottak-napja-(34).jpgHalottak-napja-(2).jpgElmúlás (Szent Mihály temető, Sopron).

Halottak-napja-(36).jpgHalottak-napja-(10).jpgFájdalom (Szent Mihály temető, Sopron).

Halottak-napja-(13).jpgKrizantémok (Szent Mihály temető, Sopron).

Duna-part-(12).jpgAz őszi Duna kopasz fákkal (Szentendre).

Fotók: Őszi inspirációk. (2013. szeptember-november, Budapest, Sopron, Szentendre)

A bejegyzés trackback címe:

http://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr515605574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.