Trópusi hőség Bécsben

2016.07.03. 22:39

kepkivagas2.JPGMost egy kicsit csalok. Mert ez egy április eleji történet. De a téma igencsak nyári, és nem mindig van lehetőség trópusi tengerparton lábat lógatni. Az apropó, amiért pedig csak most teszem közkincsé, az az, hogy a HTM magazin friss  számában most jelent meg. No nem így persze, és nem ennyi képpel. Mert abból most is akad bőven.

Bele is kezdek. Történt ugyanis, hogy április egyik szeszélyes hétvégéjén Bécsben jártunk. Jó időre és napsütésre számítottunk, de hideg szél és eső fogadott minket. Azonban ez csak addig zavart minket, amíg nem indultunk el múzeumjáró körutunkra. Úgyis ezt terveztük, már kezünkben volt a lista, de hogy azért semmi esetre se fázzunk, beiktattunk három olyan helyet is, ahol garantált a hőség: a schönbrunni Pálmaházat, a Hofburg szomszédságában található Lepkeházat (ami tulajdonképpen szintén pálmaház) és a Tenger házát. Eme három helyszín részletes leírásáról készült cikk a magazinba, ajánlom szeretettel.

A listán azonban szerepelt még néhány tétel és mi megszaporáztuk lépteinket. A Főpályaudvarról kilépve utunk egyből a Felső-Belvedere felé vezetett, mert nincs bécsi kirándulás Klimt képei nélkül. A Csók még mindig hatással van rám, akárhányszor megnézném újra és újra.

belvedere-_10.jpgA Belvedere ébredező parkjával.

A Belvedere után a Burggartenbe igyekeztünk, az erős szélnek köszönhetően jól átfagyva érkeztünk a Hofburg, vagyis az egykori császári palota mellett található pálmaházba, ami a Lepkeháznak (Schmetterlinghaus) ad otthont. Ahogy beléptünk a trópusokat idéző esőerdőbe, egyből átmelegedtünk, nem úgy a fényképezőgépem lencséje. Hosszú percekig nem tudtam fotózni a kicsapódott párától, miközben színes pillangók röpködtek körülöttünk. Aztán sikerült végre megörökíteni őket.

palmahaz-lepkekiallitas-_66.jpgpalmahaz-lepkekiallitas-_47.jpgpalmahaz-lepkekiallitas-_62.jpgpalmahaz-lepkekiallitas-_19.jpgA lepkeházi dzsungel és lakói (atlaszlepke, trópusi tarkalepke és banánlepkék).

Másnapra is jutott egy kis hőségből, a schönbrunni Nagy pálmaház (Großes Palmenhaus) üvegházaiban. Az ajtókkal egymástól elválasztott üvegházakban más és más éghajlatnak megfelelő növényzetet telepítettek, így láthattunk olyan különlegességeket, mint például számos orchideafajta, kávécserje, kakaó, kókuszpálma, hortenziák, broméliafélék, rododendronok, rovaremésztő növények, stb.

schonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_23.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_49.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_48.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_153.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_66.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_58.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_122.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_88.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_110.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_87.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_119.jpgschonbrunn-es-a-nagy-palmahaz-gro_es-palmenhaus-_99.jpgA Nagy Pálmaház és növényvilága.

Schönbrunnból aztán visszamentünk Bécs nyüzsgő belvárosába, következő úti célunk a Tenger Háza (Haus des Meeres) volt. A Mariahilfer Straße-tól nem messze, az Esterhazy parkban található. A kiállítás különlegessége, hogy egy ún. flaktoronyba – egy vasbetonból épült légvédelmi toronyba – költözött be, ahol több emeleten keresztül ismerkedhettünk meg az édesvizek, a tengerek, az óceánok és a dzsungelek élővilágával. Láttunk cápákat, rájákat és egyéb tengeri herkentyűket, majmokat, madarakat, krokodilokat és számos állatfajt.

tengermuzeum-haus-des-meeres-_47.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_76.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_69.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_163.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_16.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_142.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_135.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_134.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_129.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_124.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_119.jpgtengermuzeum-haus-des-meeres-_113.jpgA Tenger házának csodálatos világa és kilátás a tetőn lévő Café ocean`sky-ból a városra.

A tengerek mélysége után egy másfajta mélységbe merültünk le: a Kapucínusok templomába, azon belül is a császári kriptába (Kaisergruft), mely a Habsburg család hagyományos temetkezési helye. Itt nyugszik többek között Mária Terézia, Ferenc József, Erzsébet királyné (Sissi) és Habsburg Ottó.

kaisergruft-kapucinusok-temploma_-csaszari-kripta-_29.jpgkaisergruft-kapucinusok-temploma_-csaszari-kripta-_18.jpgkaisergruft-kapucinusok-temploma_-csaszari-kripta-_26.jpgA kapucínus templom, szobor Mária Terézia síremlékén, virágok Sissi nyughelyén.

A Bútormúzeum (Hofmobiliendepot - Möbel Museum Wien) ennél egy kicsit derűsebb hely volt. Számos kiállítás mutatja be a a 17-20. század közötti időszakot, főként a biedermeier és a historizmus stílusát.A Sissi ösvényen végigvonulva láthattuk a szeretett királyné tárgyait, párhuzamba állítva a róla készült filmek kulisszáival.

butormuzeum-hofmobiliendepot-mobel-museum-wien-_19.jpgbutormuzeum-hofmobiliendepot-mobel-museum-wien-_5.jpgbutormuzeum-hofmobiliendepot-mobel-museum-wien-_4.jpgbutormuzeum-hofmobiliendepot-mobel-museum-wien-_32.jpgbutormuzeum-hofmobiliendepot-mobel-museum-wien-_35.jpgbutormuzeum-hofmobiliendepot-mobel-museum-wien-_37.jpgbutormuzeum-hofmobiliendepot-mobel-museum-wien-_42.jpgVálogatás a bútormúzeum érdekességeiből: enteriőr; gyertyatartók és Sissi portrék; székek minden mennyiségben; az a bizonyos szék a filmből és illemhelyek.

Az utolsó napra maradt a Hundertwasser ház, a Hundertwasser Village és a Hundertwasser múzeum (Kunst Haus Wien - Museum Hundertwasser, bár ez utóbbit most csak kívülről néztük meg. A vonat indulásáig még jócskán maradt idő, így lófráltunk a belvárosban. Sétáltunk a Hofburgnál, pihentünk kicsit a Kohlmarkt egy padján és felnéztünk a Stephansdom tornyára.

hudertwasser-haz-_26.jpghudertwasser-haz-_8.jpgkunst-haus-wien-hunderwasser-muzeum-_2.jpgkunst-haus-wien-hunderwasser-muzeum-_5.jpgHundertwasser ház és a Hundertwasser múzeum.

kohlmarkt-es-kornyeke-_9.jpgkohlmarkt-es-kornyeke-_7.jpgkohlmarkt-es-kornyeke-_2.jpgkohlmarkt-es-kornyeke-_3.jpgkohlmarkt-es-kornyeke-_13.jpgA Kohlmarkt és környéke szökőkúttal az épületek mögül előbukkanó Hofburg kupolájával és a Graben a pestisoszloppal.

stephansdom-_4.jpgstephansdom-_6.jpgA Stephansdom tornya és lovaskocsik a templom árnyékában.

szecesszio-haza-_7.jpgszecesszio-haza-_4.jpgszecesszio-haza-_1.jpgA Szecesszió Háza.

nyul.jpgmozartgolyo-automata-_2.jpgBűvészbolt és az elmaradhatatlan Mozart golyó.

Sajnos többre nem maradt idő, de szerintem így is elég sok érdekességet láttunk. Legalább adtunk okot a visszatérésre, hogy majd egy következő listával a kezünkben fedezzük fel Bécs további titkait.

Fotók: Bécsi képek (2016. április 1-3., Bécs, Ausztria).

A bejegyzés trackback címe:

http://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr568864322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.