Brünn-o(hh)

2008.06.15. 08:55

Csupán két napja merült fel az ötlet, hogy el kellene utazni Brünnbe, vagy ahogy jobban tetszik, Brnoba. Kis társaságom ugyanis – nem kis boldogságára – szert tett néhány tiszteletjegyre a FIA WTCC (FIA World Touring Car Championship) versenyre. És hát Brünn nincs is olyan messze, gondolták a srácok, megérné bevállalni. Nekem is szóltak, hogy csatlakoznék-e, de mivel én halálosan unalmasnak találom az autóversenyeket (a Forma-1 az más!), csak egy feltétellel mentem bele a dologba: ha jön még valaki, aki megnézi velem a várost, míg a fiúk a lelátón sülnek le éppen pecsenyepirosra a tűző napon, az irdatlan brümmögés közepette.

Nos, a végső felállás az lett, hogy négyen, fiúk robogtak autóversenyt nézni, mi hárman, csajok pedig felfedeztük magunknak ezt a szép várost, amit még egyikünk sem látott azelőtt.

A kezdeti bíztatásokra, hogy úgyis eltévedünk, fütyültünk. (Pasik! És náluk GPS van!) Amikor pedig a hétszemélyes autó röpke két és fél óra múlva begurult a belváros peremére, én már tudtam, nem lesz nehéz dolgunk. Az út előtt ugyanis körbekukkantottam a neten, információk után kutatva, és kisült, ami minket érdekelhet, az mind egy szűkebb körzetben található, időnk is lesz bőven, szóval pánikra semmi ok.

Kitéve minket a Petrov domb tövében, a srácok szélesen vigyorogva és integetve robogtak tovább. Mi pedig nekifogtunk a domb megmászásának. A tetején terpeszkedő Szent Péter-Pál Székesegyház lenyűgözött. Gótikus fölénnyel nőtt a fejünk fölé csúcsos tornyaival, csipkéivel, mérművekkel kirakott díszes, hosszúkás ablakaival. S a kőcsipkék közül, a párkányokból ijesztő vízköpők nyúltak ki. A templom belsejében épp keresztelő zajlott, majd a népes család zsivaja törte meg a puha csendet.

A templomból a belvárosba vezetett utunk, a Káposztás-piac és a Parnasszus kút felé. Sok gyönyörű épület, köztük múzeumok és színházak mellett haladtunk el, de nevüket sajnos nem minden esetben tudtuk. Ugyanis akárhány információs táblát, nyilat, térképet néztünk meg, mindegyiken cseh szöveg díszelgett, jobb esetben néha angol és német is. Szerencsére nem tévelyegtünk egyszer sem és jól éreztük magunkat. 

Aztán beborult az ég, esni kezdett. A kávéházak teraszai hamar kiürültek, a pincérek karjukon hordták be a házakba a színes ülőpárnák tornyait. Mi pedig úgyis épp vásárolni akartunk, mert ha már egyszer Csehországban jár az ember, nem árt Kis Vakondos relikviát vennie így betértünk egy áruházba az eső elől. Nagy örömünkre bőven találtunk vakondot. És ha már a helyi specialitásokról volt szó, együnk is ilyet. Betértünk hát egy kis, pinceszerű étterembe. De sajnálatunkra knédlit nem kaptunk. Furcsa módon az étlap sem árulkodott egyéb cseh finomságról, hozzáteszem, lehet, csak mi nem tudtunk róla, hiszen ezúttal is csak cseh szöveggel szembesültünk. A fiatal pincér csak pár szót tudott németül, azért nagy nehezen sikerült választani. A hely kellemes volt, de nem a helyi étkeiről jegyeztük meg.

Az elköltött ebéd után kiléptünk az utcára, és örültünk, hogy elpárologtak az esőfelhők és melegen süt a nap. Tovább bandukoltunk a kis utcák és széles terek között, de a cseh nyelvű útbaigazításoknak köszönhetően most sem voltunk teljesen tisztában azzal, milyen nevezetességet látunk épp. Amit azonban biztosan tudtam netes kutatómunkám eredményeképp, hogy egy újabb gótikus épületet is meglátogattunk: a Szent Jakab templomot. Gyönyörű, szépen megmunkált csoda volt, belsejében ugyanazzal a szinte kézzel fogható, simogató csenddel, mint a Szent Péter-Pál templomban. Szinte beburkolt bennünket, megvédve a város zajától.

Fáradni kezdtünk. Sokat gyalogoltunk, egész nap. A Tugenthat villára meg már végképp nem volt energiánk. Pedig érdemes lett volna megnézni ezt a híres modernista épületet is. Olyan messze volt, hogy le kellett volna másznunk a turistatérképről, ami előtt épp álltunk. Mi inkább a járdáról másztunk le és egy park füvében elterülve tudakolóztuk meg a fiúkkal, velük mi a helyzet. Ők is indulásra készen álltak, illetve ültek az autóban.

A visszautat könyvolvasással akartam túlélni, számítva a srácok véget nem érő fecsegésére az autókról, műszaki adatokkal dobálózva, de ők is elég fáradtak voltak már. De a rend kedvéért azért kikérdeztem egyikőjüket, így hát ha valakit netán érdekelne a végeredmény, íme. (A többi adat az illetékeseknél.)

1.: Gabriele TARQUINI (ITA) - Seat Leon (TDI)
2.: Alessandro ZANARDI (ITA) - BMW 320si
3.: Augusto FARFUS (BRA) - BMW 320si

Elégedettek voltunk ezzel a nappal. A fiúknak nem kellett az utcákat róva bámészkodniuk, kimaradva egy férfias játékból és mi, csajok nem untuk halálra magunkat egy olyan versenyen, amihez semmi affinitásunk nincs. A város pedig gyönyörű volt. Miről is maradtak le ezek a fiúk! Óó, Brno…

Képek jegyzéke: saját képek, 2008. június, Brno

Szerző: chaplina

Szólj hozzá!

Címkék: utazások

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr781200293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.