Égiháború

2009.03.13. 19:16

A mai bolond, esős-napos időjárás emlékére :)

Ismerek egy felhőt, mi sokszor lebben el a fejem fölött. Bodros széle a Nap sugaraitól aranyos, alkonytájt azonban bíborlilás csipke szegélyezi. Ezen a felhőn lakott a három égi manó. Az egyiküket Haragnak hívták, morcos, sokszor rosszkedvű, de karakán manó hírében állt. Mert ha baj volt, vagy veszély fenyegetett, mindig a gyengébbek védelmére kelt és segített a rászorulókon. A másik manó vidám, jókedélyű, szertelen és játékos volt, de néha oly felelőtlen és hanyag, hogy testvérei alig győzték dorgálni. Őt Mosolynak hívták. A harmadik manóról keveset lehetett hallani, néha felreppent a hír, hogy talán nem is létezik. Csendes, magányt szerető, békés egyéniségének azonban messze híre kelt. A neve Megbocsátás volt.

Ha felnézel az égre, sokszor láthatsz fehér vagy szürke, de gyakran fekete felhőket. Minél sötétebb színűek a felhők, Harag annál mérgesebb és amint kicsúsznak száján a szitkozódó szavak, felhőkké változnak. Ha fehér a felhő, addig még csak bal lábbal kelt fel, de semmi különös. Ha szürke, akkor már haragos, ha pedig sűrű viharfelhők közelednek, na akkor már nagy a baj, Harag fortyogó dühe ilyenkor villám képében csap le.

Mosollyal is biztosan találkoztál már. Ő az, aki átragyogja a fehér és néha a szürke felhőket, csillapítva Harag mérgét. Amikor azt látod, hogy hol kisüt a nap, hol pedig felhő takarja el, akkor Harag veszekszik Mosollyal, de ilyenkor hamar kibékülnek ám! Mosoly beragyogja a vidéket, a szürke felhők elpárolognak, a fehérek pedig vitorlákként úsznak tova az ég kék óceánjában.

Ma azonban más volt a helyzet. Harag és Mosoly ártatlan veszekedése véget nem érő vitába torkollott. Az egész úgy kezdődött, hogy Mosoly úgy gondolta, itt van már a tavasz ideje s reggel ragyogó arccal köszöntötte a munkába, iskolába igyekvő embereket, de pajkos természete erőre kapott és tréfából olyan erős, csípős szelet korbácsolt, hogy egy öregembernek még a kalapját is levitte a fejéről. Harag bedühödött, mert nemhogy ballábbal kelt, hanem ráadásul ő nem akarta még, hogy tavasz legyen. Lilásszürke felhőket fújt Mosoly napsugaras arcára, s az ég elkomorult.

- Adok én neked tavaszt március elején! - dörmögte Harag.

- Mi bajod a tavasszal? Ha látnád, milyen buzgók a kis növények a földben! Alig várják, hogy kibújhassanak és növekedhessenek! - Érvelt Mosoly, kivillantva sugarait a felhők sötét gomolyagai közül.

- Mit képzelsz, mindig igazad lehet? Láthatnád, hogy a hegyekben még fehérlik a hó! - kiabálta Harag. És olyan jégzuhatagot öntött az utcákra, hogy a jégszemek csak úgy ropogtak az aszfalton. - Ha nem lennél ilyen kuncogó, vigyorgó és szemtelen, még komolyan is vennélek!

Mosoly megdöbbent testvére gonosz szavain. Eleredt a könnye, csak úgy záporozott. Nemsokára az utcákon patakokban folyt a víz, a folyók kiléptek medrükből, az emberek kétségbeesetten menekültek az özönvíz elől. Ekkor azonban egy szigorú hang hallatszott.

- Most már elég! -Kiáltotta Megbocsátás. - Miért vitatkoztok és veszekedtek állandóan? Miért nem lehet csendesen megvitatni a dolgokat? Igenis itt az ideje, hogy tavasz legyen! Fecskéket láttam a déli égen! És azt mondták nekem, nem jönnek vissza többé, ha ti állandóan marakodtok!

Harag és Mosoly egymásra nézett. Mindketten szerették a madarakat, a fecskéket főleg! Harag csodálkozva nézte, hogyan manővereznek a kis madárcsapatok frissen kifújt haragfelhői között, Mosoly pedig mindig melengette őket, ha túl magasra szálltak fel, ahol már hideg volt a levegő. Mindkettőjüknek hiányoztak volna hát a fecskék.

- Ne haragudj! - Szólt Harag, és félresöpörte a komor felhőfüggönyt. - Túlságosan megszerettem a telet a hóviharaival, sötét reggeleivel, búskomor délutánjaival és sötét éjszakáival.

- Te se haragudj! Válaszolta Mosoly. - Igazad van. Miért is akartam tavaszt, ha pusztán szórakozásból  hideg, téli szelet korbácsoltam hozzá?!

Megbocsátás magához ölelte két testvérét. Lelkük békére lelt.  Igaz, még lecsöppent Mosoly egy-egy könnye a földre, és Harag felhőiből is akadt épp elég. De Megbocsátás kinyújtotta karját, széles körívet írva le az égre. Így született meg a szivárvány.

Ha néha úgy látod, nagyon befelhősödik fejed felett az ég, a harag tombol a lelkedben és villámok cikáznak mindenütt, ne aggódj! Mindig akad egy mosoly, mi jobb kedvre derít, eloszlatja a felhőket, s a határon, valahol messze, felragyog egy szivárvány. A megbocsátás szivárványa.

Képek jegyzéke:

Felső: saját, 2007.

Alsó: www.polarimage.fi

 

Szerző: chaplina

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr831000573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.