Fraknó vára

2010.05.30. 18:02

Ha az ember Sopronban tartózkodik, neadjisten még ott is lakik, egy-egy magasabb toronyból vagy kilátóból láthatja az Ausztria felé húzódó dombokat, hegyeket (amik azért nem olyan magasak), előtérben a Schneeberggel. És láthatja, hogy messze-messze a zöld "hegyhorizont"-ból kiemelkedik egy picit magasabb "hegy". Joggal merül fel a kérdés: Az ott mi?

Elég hamar kiderül, ha elindulunk felé, mert az a nagyon messze nincs is olyan távol. A határtól kb. 40 km-re található, Mattersburgtól pár percre. De elárulom végre, miről van szó. A titokzatos hupni a Rozália-hegység legmagasabb pontja. Ahol pedig a híres Rozália kápolna áll. De ami ennél is érdekesebb, és a sok turista igazi úticélja, az a fraknói vagy forchtensteini vár, ami a kápolna alatt fekszik egy alacsonyabb "dombocskán."

A vár már messziről kínálja magát: Mássz fel ide hozzám, nézz meg! - És valóban, a szerpentinen feljutva ott állunk vaskos falainál, csepp alakú tornya uralja az eget, körülötte varjak szállnak, akár egy kísértet-históriában.

Hídon át jutunk a kapuig, mi kitárva fogad. Ismerkedünk a környezettel. A kőfalakkal, a toronnyal, az itt-ott visszaköszönő címerekkel, az Esterházyak birodalmával.

Veszünk jegyet. Drága, de ha már eljöttünk idáig... Még van egy óra a vártúráig, nőjön az a csoport... Mi meg körbejárunk mindent, amit lehet. Megnézzük a várat kívülről,  bekukkantunk minden zugba majd kimegyünk a vár elé ahol a parkoló és a játszótér van. Ülünk a padokon, csendes minden. A távolban felsejlik az út, ahonnan jöttünk, szép a kilátás, de a várból még szebb lesz. Nézegetjük a kőfalakat. Növények kapaszkodnak beléjük kitartóan, elgyötört gyökerük kétségbeeseten markolja a kő morzsalékát. Szürke az ég, csöpörögni kezd az eső. A varjak ismét kergetőznek a torony körül.

Visszamegyünk a jegyirodához, kezdődhet a vártúra. Magyar idegenvezetőt kapunk, kellemes meglepetés. Sok érdekességet mesél. Így ismerkedünk meg az Esterházyak életével. Tárgyaikon, legendáikon átszűrve. Nyílnak a kapuk, feltárul a vár legbelsőbb belsője.

Átjárón megyünk keresztül. Fejünk felett kitömött krokodil lóg. Kelet felé néz, onnan féli a törököt, már vagy háromszáz éve, mindhiába. De ennek máig mindenki örül. Gyönyörű színekben pompáznak itt a falak. Rossz időben is olyan, mintha napfényben fürödnének.

Továbbmegyünk. Széles falépcsőkön, cirádás ajtókon át. Terem nyílik a terembe. Fegyverek arzenálja őrzi a

békét a vitrinekben. Gránátok, puskák, ágyugolyók, pisztolyok. Utóbbiak (főleg a tartójukban) csülök alakúak, innen a szólás: Itt a kezem, nem disznóláb.

A sarkokban fehér cserépkályhák. Hátulról töltötték meg őket a cselédek, külön folyosókon járva, nehogy bepiszkolják a barokk pompát a szobákban. Az egyik kályha szebb, mint a másik. Versenyre kelnek rajtuk a virágminták.

Belépünk a vár kápolnájába is. Barokk ciráda mindenütt. Angyalok szárnya rebben a puha csendben, pünkösdi rózsa virít az oltáron. Kedvelt helyszín ma is a házasodni vágyóknak ugyanúgy mint egykoron.

A konyhát és az étkezőt is megnézzük. Faragott székek ölelik az asztalt. Korsók, kupák, edények sokasága áhítozik a nagy családi étkezések után. Ma üres a konyha, nem sül kenyér a gigászi kemencében. Üres a hordó is, nem csobog a bor.

A fegyvertár a következő állomás. Ez a terem mindig is az volt, ami ma is. Itt vannak a zubbonyok, ágyúk, puskák, páncélok golyónyommal, erszények, a lovak felszerelései. Csurig vannak a vitrinek. Nagyon félhettek a törököktől.

A végállomás a mélyéges kút. Másodpercekbe telik, mire leér a kő az aljára. Csobban a víz, majd elhallgat az echo is. Hányan kiálthattak bele a sötétbe...

Aki igazán alaposan szeretné megnézni a várat, érdemes jegyet váltania az ősgalériába is. Itt tekinthető meg az Esterházy család legtöbb nevezetes tagjának portréja. Családfák futnak a fal aljától a plafonig. Néha a fal szélte sem elég. Vadászportyák hozadékai emlékeztetnek a dicsőségre, török sátor álmodik Keletről. Ezüst bútorok ragyognak. Töménységüket csillogásuk feledteti.

Kilépünk a kapun. Leülünk kicsit, feldolgozzuk a látottakat a zöld fák alatt. De van mára még egy feladat. A kápolnát is meg szeretnénk nézni. Kocsival lódulunk neki a dombnak. Most épp ragyog a nap. A kápolna szerényen bújik meg a lombok alatt. A kilátás viszont nem szerény. Ellátni a soproni TV toronyig. Fényben úszik alattunk a vár. A messzeség azonban esőt sejtet. Szürke gomolyagok jönnek felénk. Elindulunk visszafelé. A vár tövében pikniket csapunk. Megünnepeljük ezt a csodás kirándulást. Sült csirkével, eperrel. Visszanézünk a toronyra. Elkezd esni az eső. Elindulunk, s a vár egyre kisebb és kisebb lesz, majd lassan eltűnik, elnyeli az esőfelhő. Itthonról újra csak a hupnit látom az ablakból. De tudom, hogy egy csoda lapul ott.

(Fotók: 2010. május 30., Fraknó.)

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr912042739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.