Túra a kastélyparkban

2010.06.07. 22:33

Szeretek parkba járni. Mindegy, hogy formára nyírt francia -, vagy buja és titkokzatos angolparkról van szó. De ahányban eddig jártam, érezni lehetett a határokat. Hogy valahol, elrejtve a fák mögött ott húzódik a kerítés. Ami mögött többé nem folytatódik ez az álomvilág. Bezzeg a laxenburgi parkban ilyet nem érez az ember.

Ez a Bécstől pár km-re található óriási park végeláthatatlan. Órák hosszat lehet menni benne úgy, hogy nem érni a végére. És mindeközben nem jártunk kétszer ugyanott.

A parkban impozáns, tekintélyt parancsoló fák kísérnek. Az utakat szegélyezik száz meg száz éve. Némelyik még betegen és korhadtan is dacol az idővel, ölnyi ágaikról taplók csüngenek. Vihar, szél, forróság és hideg emésztette őket, mégis  mélyen legyökerezve állnak, körbefogják a rendszeresen lekaszált réteket, miken egykor a Habsburgok vágtathattak át lovaikon.

A rétek pedig belefutnak az erdőkbe, kicsiny ösvény lesz belőlük, mik a sűrűben olykor elrejtett festett mennyezetű pavilonhoz, műromhoz, vagy oroszlános emlékműhöz vezetnek. Mondani sem kell, nincs két egyforma. Forró ez a nap, mégis sokan töltik itt a hétvégéket. A fűben piknikező családok. Futkosnak a gyerekek, labdával játszanak. Sétálók beszélgetése zavarja fel a varjakat, kavics csikordul a futók talpa alatt. Mégsincs zaj, zavaró nyüzsgés. Csend van, madárdallal. A patakokon hidak ívelnek át. Egyszerűek is, barokkosak is. És megpillantjuk a tavat. Szigeteket kerülget, csatornák vezetnek hozzá. Csónakázókkal van teli, lassan haladnak tova. Néha óriási halakat is látni a partról, de hamar eltűnnek a zöld vízben. A tó túlpartján pedig ott ágaskodik a Franzensburg. Tornyai csillognak, egyiken szélkakas pörög. Kis hajó visz át a kapuig. Az udvarban óriási hársfa ontja illatát.

Egyre nagyobb a zaj, egyre többen mennek egy irányba. Zene szól, verseny hangjai visszhangoznak. Egyszer csak kirakodóvásár közepébe csöppenünk, középkori hangulat lengi körül a teret. Sült hús, édesség illata csábít, nyilat, nemezelt játékokat, díszes ruhákat kínálnak. Nézősereg tombol, lovastorna zajlik.

Én épp csöndre vágyom. Messzebb egy árnyat adó fát keresünk, óriási bükkfát találunk. Bordó levelein átsüt a déli nap. Piknikezünk alatta, nézzük a szemközti, kicsiny tavat. Kacsák úsznak rajta, vízitök sárga virága nyúlik ki a vízből, ebihal sereglet remegteti a vízfelszínt.

Elindulunk a kijárat felé. Egy óráig is tart, mire odaérünk. Eközben széles csatornákon haladunk át, patak kísér egy darabon, majd rétek jönnek újra. A park főbejáratánál játszótér, körhinta. Sok-sok gyerek zsibong, a padokon a szülők pihennek könyvet olvasva vagy beszélgetve. Szökőkút vize csobog.

Elfáradtunk. Tűz a nap is. Három órát gyalogoltunk. Igazi túra volt. Pedig nem hegyekben, erdőségben vagy nagyvárosokban jártunk. Csak egy parkban. De egy gigásziban.

(Fotók: Túra a kastélyparkban, 2010. június)

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr112064359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.