Vajon milyen adottságok kellenek, hogy valaki jól tudjon rajzolni? - tette fel a kérdést Terdik Szilvia kommunikációs szakember, aki a jobb agyféltekés rajzolási technikával ismertetett meg minket. Megfelelő rajzeszközök? Kitartás? Alázat és türelem? Tehetség? Talán mindegyik, talán egyik sem.

Szilvi egyszerű példákkal illusztrálta azt, miképp is működünk. Elmagyarázta, hogy bal agyféltekénk - amit többet és többször használunk - a racionalitás, az ész, az értelem bázisa, míg a jobb az érzelmeké, a metakommunikációé, megérzésé, intuícióé, a kreativitásé. Rajzoláskor is az erősebb balt használjuk, pedig a kreatív jobbot kellene. Míg rajzolás közben a bal agyunk felismeri, mit is akarunk rajzolni, racionál és "visszaszól": Miért olyan nagy az az orr, amikor kicsinek kéne lennie? De a jobb agyféltekénk nem így működik. Érzékelésekre hagyatkozik.

Az egyszerű de elég különös gyakorlatok és példák segítségével egyre jobban megismertük a módszer lényegét: máshogy látni. Nem a tárgyat, hanem a teret és a vonalakat. Nem a bal, hanem a jobb agyféltekét használni, ha rajzolunk.

Az "átkapcsolás" kezdetben nehezen ment. Makacsabb énünk görcsbe rándította kezünket, ha önarcképet akartunk rajzolni. Mindannyian elmehettünk volna plasztikai sebésznek, mert végeredményben egy teljesen más arc nézett vissza a papírról. Tehetetlen düh dübörgött bennünk. De a módszer alkalmazásával a düh lecsillapodott és kezdtünk megbocsátani magunknak. Elkezdtük élvezni a rajzolást. Egy idő után meg már senkit sem zavart volna, ha egy, a terembe betoppanó idegen furcsán nézett volna ránk amiatt, hogy fejjel lefelé fordított rajzot másolunk épp, értelmetlen (de csak annak tűnő) vonalakat húzgálunk vagy fólián át rajzoljuk meg saját kezünket.

Állíthatom, a módszer működik. Meglepő a végeredmény. Mindenki úgy érezte, megtanult rajzolni. Pedig csupán megtanultunk látni. Nem kell hozzá tehetség. Talán megfelelő rajzeszköz sem, mert elég egy egyszerű ceruza is. Türelem és alázat azonban kell. Sok. És persze idő. Mert ha már tudunk így látni, érdemes kihasználni ezt az újfajta képességet.

Szásziné Fekete Mária tud látni. Nem is bizonyítja ezt jobban az a tény, hogy a július 2-án megnyílt Kivonatok című kiállításán szebbnél szebb képeket vonultatott fel: pasztellképeket, akvarelleket, kollázsokat - a korai munkáktól a napjainkban készültekig. Mária évek óta visszajár a Ferenczi-táborba, így külön örömet okozott, hogy az alkotótábor keretén belül én is megnézhettem a kiállítást. Tetszettek a képek vidám színei, Mária jellegzetes mesebeli házacskái, derűs témái, a szülővárosához, Fertődhöz és választott városához, Győrhöz való kötődése valamint az, hogy mennyire beleivódik művészetébe a Táj, a Fertő tó környékének szeretete. Mindenképp látni kell!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr692171996

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: mature amatrice nue 2018.02.20. 04:11:01

Marine biography current event - joagopv

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.