A sarródi székhelyű Ferenczi-tábor programjában minden évben nagy szerep jut a természetnek. Ez nem véletlen, hiszen a Fertő-Hanság Nemzeti Park védett, ritka növényekkel és állatokkal teli vadregényes, különleges területei veszik körül, melyek igencsak megihletik a szépségre fogékonyakat, így a művészeket is. A községben található a Nemzeti Park igazgatóságának központja is, az úgynevezett Kócsagvárban, ami rendezvények és konferenciák mellett kiállításoknak is otthont ad (jelenleg Szásziné Fekete Máriáét, lásd két cikkel lentebb).

Az évek során a tábortagok megismerhették Sarródnak és környékének épített és természeti örökségét. Születtek képek a tájházról, a régi parasztházakról, a templomról és természetesen a Fertő-táj varázslatos szegleteiről. Az idei évben szerencsénk volt megismerni a Hanság két másik települését, Acsalagot és Fehértót is.

Acsalagon idén is, akárcsak tavaly, Dr. Nagy Miklós vegyészmérnök-festő és kedves jóbarátja, Barbara látott minket vendégül. Náluk (velük) ismerkedhettünk meg a gyönyörű környékkel, benyomásainkat és ötleteinket pedig Fejér Zoltán festőművész segített papírra vetni.

A hannyal való barátkozás a következő napon Fehértó községben folytatódott. A templom megtekintése és némi útbaigazítás után megérkeztünk a község névadójához, magához a tóhoz. Téma akadt bőven: a fodrozódó vizen kacsák úszkáltak, a nádasban kicsiny házikók búvtak meg arra várva, hogy valaki megörökítse őket.

Zoli bácsi a természetben rejlő ornamentális hatásokról mesélt. Lazúros technikával (festmény egy részének vagy egészének átfestése híg festéssel, lazúrfestékkel, oly módon, hogy az alatta levő festékréteg áttetszik rajta) próbálta lazítani a csapat néha túl merev ecsetvonásait, melynek következtében egynéhány festmény a tóban kötött ki. Nem mintha kidobásra ítéltetett volna, csak nem volt elég vizes az alkalmazott technika.

A nagy munka előtti ihletgyűjtésként Land Roverrel utazva látogathattunk el a falu közelében található "térdeplő" füzekhez. A szélfútta, girbegurba, hajlott füzek mesebeli lényekként őrizték a tájat. Korhadt törzsükbe térképet vájtak a szúk,  göcsörtös kérgükből szemekként néztek ki a görcsök, kanyargós ágaik megadóan meredtek az ég felé vagy mutattak a falu irányába. Tövükben szittyót és vadmurkot lengetett a szél, békák ugrottak szét lépteink zajára.

Visszaérve a tóhoz festeni, rajzolni kezdtünk. A nád ezer zöldje-sárgája, a hajladozó fák, a kerítésnél burjánzó bodzabokor akvarellre kívánkozott. Molnárpoloskák hada zizzent meg a vízen, ha a parton ülve megmozdultunk, hápogtak a kacsák, majd beiszkoltak a vízitökök közé. Mire tényleg megszokták volna jelenlétünket és közelebb merészkedtek volna, mi már szedelőzködtünk. Elbúcsúztunk a tótól, majd útnak indultunk. Valahol messzebb a térdeplő füzek biztosan integettek nekünk.

Fotók:

Első három kép (Gólyák, Akka és társai, Boglyaparti):  2010. július 27., Acsalag.

Következő három kép (Kis ezerjófű, Szétrebbent fák, Kapuk): 2010. július 28., Fehértó.

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr292185792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.