Csillagok, csillagok...

2010.08.15. 21:19

Ez az éjszaka kicsit más volt, mint a többi. Kiszabadulva a város fényszennyezettségéből az erdei autós pihenőnél telepedtünk le, hogy megcsodálhassuk az augusztusi csillaghullást. Későre járt, hűvösödött. Leterítettük pokrócainkat a nedves fűbe, elriasztottuk a szúnyokokat egy kence segítségével, majd fészkelődtünk még egy kicsit, mindvégig felfelé bámulva.

Mert a csillagokkal teli ég ott ragyogott felettünk, kiemelkedve a fák sötét sziluettjei közül. Valahol az erdőben madarak kurjantgattak, talán baglyok feleseltek egymásnak. Mellettünk patak zúgott kitartóan, vizének minden csobbanását hallottuk a nagy csendben. Szemünk kezdett hozzászokni a fényviszonyokhoz. Izgatottan néztük az eget. A Tejút ott fehérlett a milliónyi csillag között, csillagképek kezdtek kirajzolódni. És egyre jöttek a hullócsillagok. Némelyikük szerényen illant el, mások azonban merészen villanó csíkkal szántották végig az égboltot úgy, hogy elsuhanásuk után még másodpercekig látszott a fénycsóvájuk. Számunkra azonban mindegyik egy csoda volt, mit üdvrivalgással jutalmaztunk. Azon az éjjelen sok kívánság hangzott el a fejekben.

Pedig igazából meteoritok halálának voltunk szemtanúi. Milyen kicsinek látszottak, mégis nagyobbak nálunk. Honnan jöttek és mi lett belőlük, miután elégtek az atmoszférában? Egy pillanat csak az életük, akárcsak a miénk, ha űrbeli léptékkel számolunk?

Aztán fogyni kezdtek a hullócsillagok. A csillagtenger fénye is fakulni kezdett: egy felhő kúszott feléjük alantasan. Szedelőzködni kezdtünk. Otthagytuk az erdőt titokzatos hangjaival, az eget csillagaival. Kérdéseinket, mik felvetődtek bennünk: mi is csupán elillanunk egyszer?

(A képek forrása természetesen az internet.)

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr332224039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.