Általában úgy telnek a tábori napok, hogy adott egy téma, egy technika, van hozzá némi magyarázat, útmutató, tehát a foglalkozás irányított. De ebben az évben két alkalommal is szabad kezet kaptunk.

A Borbély Károly festőművész -és művészetterapeutával töltött nap igencsak érdekesnek bizonyult. Nem veszett kárba annak ellenére sem, hogy a tervezett szabadtéri programból az időjárás újabb szeszélye miatt műtermi munka lett. Újfent győzött ugyanis a kreativitás: a feldobott téma a megváltás lett. Nem volt kötöttség, nem volt modell, amit rajzolni lehetett volna, nem volt semmi, csak a fantázia. Ami odabent lakozik. Egyszerre könnyű és iszonyúan nehéz feladat így alkotni, de a nap végére különösebbnél különösebb alkotások születtek.

Borbély Károly Világtengely című önálló kiállítása a Tízforrás Fesztivál ideje alatt volt megtekinthető a sarródi Kócsagvárban. (A fenti képen az Életfa című alkotás látható.)

A másik "szabadprogramot" Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművésszel töltöttük. Miután megtekinthettük a róla szóló portréfilmet, valamint az általa rendezett filmetűdöket - mint például a Kő-rajzokat, ami egy sziklakertet mutat be sajátos szemszögből -, ismételten elengedhettük a fantáziánkat, hiszen a művésznő nem akart minket kötelező témák kidolgozásával traktálni. Kihangsúlyozta, hogy azt rajzoljuk, ami eszünkbe jut, hagyatkozzunk arra, amit érzünk vagy éreztünk, emlékezzünk vissza a korábbi élmény-anyagra. És a papírok elkezdtek életre kelni, lassacskán eltűnt róluk az üres fehérség és életfák, kacskaringók, vonalkák, figurák kezdtek kibontakozni. A művésznő pedig mindegyikben meglátott valami újat, valami csodaszépet, mindenkihez intézett egy bátorító szót, mert ő az a művész, akinek a kedvességénél csak az életműve nagyobb. Számára nincs tisztátalan vonal, mindegyik élettel teli és sokatmondó.  "A rajz a lényeghez vezető út" -vallja, és valóban: rajzolás közben néha kisujjból képesek vagyunk kirázni mindazt, amit hosszas erőlködés után sem tudunk kiadni magunkból.

A rajz mellett idén csapatunk egy része egy másik kifejezési módot is talált arra, milyen tábortagnak lenni. Már számtalan alkalommal élvezhettük a soproni Civitas Pinceszínház előadásait. Tagjainak munkáját, fáradozását most viszonozni akartuk, így mi is készültünk egy nekik szánt színdarabbal, ami A Pinceszínház plakátja címet viselte. A történet szerint a tábortagoknak kell megtervezni és kivitelezni egy plakátot a Pinceszínház részére. De a feladat nem is olyan egyszerű...

A fergeteges előadás után csak annyit mondok: a színészet sem piskóta... Bele kell adni szívet-lelket, csak akkor hiteles igazán. A művészek pedig tartsanak össze, akár festők, akár színészek. Nem igaz?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr453153193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.