Téltemetés felsőfokon

2016.02.20. 10:29

img_1098.jpgbusojaras-_8.jpgHa meglátok egy fából faragott és festett maszkot, nekem mindig távoli vidékek bennszülött törzseinek rituáléi jutnak eszembe. Pedig Európában is szép számmal találhatunk maszkokat és a hozzájuk kapcsolódó ünnepeket, szokásokat. Talán a mohácsi busójárás is azért kezdett el érdekelni, mert keveset tudok a maszkokról és mindarról, amit rejtenek.

A maszk egy mágikus tárgy. Elrejt, eltakar, óv, inkognitót ad. Benne van a tulajdonos keze munkája, arcának vonásai, ugyanakkor a szándék is az elbújásra a világ elől. Maszkkal az arcon az ember olyasvalamit is megtehet, amit máskor nemigen, hiszen senki se tudja, ki viseli azt.

Idén februárban végre sikerült élőben megnéznem Mohácsot és a busójárást. Reggel érkeztünk a Mohács melletti Sátorhelyre, ahol meglátogattuk a Nemzeti Történelmi Emlékhely kopjafáit, tisztáztuk, hogy a mohácsi csatának nincs is köze a busókhoz, majd a város utcáin belevegyültünk a forgatagba. Különleges és bizarr élmény volt látni a gyapjas, maszkos, birkaszarvas alakokat, amint évődnek a lányokkal, szösszel szórják be a fekete kabátokat és éktelen zajt csapnak magukra aggatott kolompjaikkal.

Majd leballagtunk a Dunához, hogy megnézzük a busók átkelését a Sokac-révnél, délután pedig Englert Antal busómaszk-faragó népi iparművész műhelyébe látogattunk el. Este pedig körbetáncoltuk a nagy máglyát a Széchenyi tér közepén és néztük a felszálló szikrákat.

Ezzel részemről a tél el van temetve. És valóban, hiszen egyre hangosabban énekelnek reggel a cinkék és a rigók, a téltemetők, hóvirágok és krókuszok pedig bontják szirmukat. Helló, tavasz!

a-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_58.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_84.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_4.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_85.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_80.jpgA Nemzeti Történelmi Emlékhely épülete és kapuja, melynek elemei csontokra emlékeztetnek. A meghasadt rózsa alakú kút az ország a törökkel vívott harc következtében három részre szakadását jelképezi (Mohács-sátorhely).

a-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_11.jpgCsípős volt a reggel, de a téltemetés már beindult. A pitypang legalábbis így gondolta.

a-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_17.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_22.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_25.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_39.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_43.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_30.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_45.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_50.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_48.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_53.jpga-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_57.jpgA sírkert és kopjafái, lélekharang.

a-mohacsi-nemzeti-emlekhely-_77.jpgLátkép az épület tetejéről.

busojaras-_14.jpgMohácson már azt hirdetik, a télnek mennie kell!

busojaras-_19.jpgA Máglya a Széchenyi tér közepén. Este jól meggyújtják!

img_1091.jpgBusófelvonulás.

img_1132.jpgBotos busók.

atkeles-a-dunan-_2.jpgÁtkelés a Dunán.

duna-part-_5.jpgDuna parti hangulat.

baglyok-a-varosban-_4.jpgbaglyok-a-varosban-_7.jpgbaglyok-a-varosban-_2.jpgBagolycsapat az egyik fán a forgatagban. Úgy tűnt, nem zavarta őket a zajongás.

englert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_1.jpgenglert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_30.jpgenglert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_23.jpgenglert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_12.jpgenglert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_24.jpgenglert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_11.jpgenglert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_40.jpgenglert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_38.jpgenglert-antal-busomasz-farago-nepi-iparmuvesz-muhelyeben-_25.jpgEnglert Antal busómaszk faragó műhelyében, ahol nem csak maszkok, de juhszarvak, vasalók, lakatok, biciklik és egyéb holmik is otthonra találtak.

busojaras-_57.jpgimg_1143.jpgimg_1277.jpgimg_1174m.jpgimg_1268.jpgBusó portrék.

maglya-_9.jpgMáglyagyújtás. Most már tényleg lehet várni a tavaszt!

Fotók: Mohácsi busójárás 2016 (Sátorhely, Mohács, 2016. február 7.).

A bejegyzés trackback címe:

https://chaplina.blog.hu/api/trackback/id/tr538405812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.